Stephan Hantel egyike azok a zenészeknek, akiken meg szoktam ütközni, hogy jé, németek? úgy, ahogy a De Phazz-ról vagy a Lou Begáról, róla se gondoltam volna... persze Shantel is negyedrészt román, és őrzi is becsülettel az öregapai örökséget (erről mindjárt).

ez az első lemeze, (Shantel - Club guerilla) '95-ben jelent meg először (INFRACom!, Németország), a Shadow (USA) meg kiadta mégegyszer két év múlva (képen látható kül, illetve a linken hallható beltartalommal). nagyon kellemes hallgatmány, kényelmesen simul össze a jazz, a dub, a triphop és valamiféle elektronikus alap. nem is értem, miért fogja be a néni a fülit.

vargabetűk és kanyarok után aztán más utakat vett a hangzás. jött először a Disko Partizani (2007), sikeresen merítve a nagyapai örökségből. románosbalkános, veretős partizene. meglepetésemre még egy csornai rendezvényen is hallottam (Boxy Buli, Palota - 2010. ősz), amíg a kolléga lejátszója erre a CDre is lukat nem égetett.

 

 

ezek után aztán jött a 2009-es év, ami rengeteg jót hozott a német nyelvterületen (pl: az osztrák Parov Stelar fenomenális duplalemeze, erről majd egyszer), és Istvánunk is előrukkolt egy koronggal (Planet Paprika 2009). nagyon ezt sem lehet máshogy, csak egyszerre meghallgatni. ezen szintén az a ethno a meghatározó, csak még autentikusabb a hangzás az eredeti (/nek tűnő) népdal samplerektől, harmonikától, dobtól, stb. vigyázat, a szöveg debil - de ez is a koncepció része.
kíváncsi leszek, lesz-e idén fejlemény.

előben is tetsztetősss, a tavalyi Savaria Feszten Szombathelyen pölö összehoztak egy laza 3000-es koncertet.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatnezopont.blog.hu/api/trackback/id/tr582780971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása