zen_dubhist 2011.10.26. 12:00

Élő régiség

a minap találkoztam egy régi (3-400 millió éves) ismerőssel a cégél. már ránézésre se mai gyerek. földijei, például a keményhátú bogarak jóval fiatalabb konstrukciók. keményebb kialakítás - hosszabb, összetettebb életciklus. 

ki is ez a kishaver?

 

 

 

 

ha valaki vallotta a nevét, többé nem felejti. ennél groteszkebbet nehéz lett volna találni: kemencehalacskának hívják. hollandul kályhamadárkának (ovenvogeltjes) angolul meg tűzkölyöknek (firebrat). még a latin név (Thermobia domestica) is erre utal. az első szó azt takarja, hogy "melegben élni" a második, pedig arra utal, hogy "házi", azaz hogy otthonunkban is megtalálható. magyar neve állítólag pékektől származik. miért pont? ismerve a jószág ízlését ez nem meglepő. kedveli ugyanis az olyan helyeket, ahol a keményítő vagy cellulóztartalmú kaja, a magas hőmérséklet (akár 40°C) és a párás környezet együtt megtalálható. itt a cégnél hasonló okoból telepedhetett meg. a termosztátok miatt folyamatosan biztosított a harminc fok és a pára, a keményítőt meg szépen kinyeri a tapétából és a ragasztóból - bár annyira biztos nem guszta mint a liszt, nem az a válogatós fajta. még a könyveket is félthetjük tőle, egy múzeumban például kifejezetten persona non grata az állat. (képek nagyítása rákattintással)

nincs három centi a jószág, pedig ebbe a farkak is beleszámítanak, helyesebben mondva a végfonalak (cerci). feltűnhet hogy ez nem jellemző a "korszerűbb" rokonokra. a fartoldalék (és a közelrokon fajoknál a test hasi oldalán található stylus vagy) farcsuta is olyan evolúciós maradványok, amik funkciójukat vesztve eltűntek.

ha már összefutottunk, gondoltam ismerkedjünk meg közelebbről. mivel mikrokozmosz lakója, nehéz farkasszemet nézni vele. de csak akkor, ha nincs kéznél sztereomikroszkóp.

szerencsére azonban volt. kis pikkelyek láthatók az állat testén (lásd még a rokon, "pikkelyke" faj). apró fekete szemei a fej oldalán találhatóak. a rágó szájszerv nem túlságosan feltűnő. egyesek szerint "csíp". én nem találtam rajta "fegyverzetet", gondolom a tapétaragasztó és a liszt utáni vadászathoz nem is kell túl komoly arzenál. jobban mondva nem ilyen: a cellulózt például saját enzime segítségével képes elbontani.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatnezopont.blog.hu/api/trackback/id/tr663328142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása